Nagy Feró Hunor Attila Nagy
Több tanárhoz is jártam, és Hirleman Bercitől is nagyon sokat tanultam, de igazából autodidakta módon tanultam meg dobolni, élesben a koncerteken. 12 voltam, amikor úgy gondoltam, hogy én dobos leszek. Egyre többször jártam Ricsére, 2004-ben már dobszólóm is volt, 17 évesen én lehettem a zenekar roadja, 20 évesen pedig a dobosa. " Az alábbiakból az derül ki, hogy Hunorra melyik öt album volt sorsfordító hatással. KARTHAGO Senkiföldjén (1984) "Nagyon sok lemezünk volt otthon a gyerekkoromban. A Garázs műsorból sok kazetta és CD otthon kötött ki. Nagyon sokat hallgattam ezeket. Karthagó koncerten voltam legelőször, legalábbis emlékeim szerint. Az a koncert a régi BS-ben 1997-ben volt, akkor már doboltam, de talán ott lettem igazán szerelmes az élőzenébe, a tömegbe, a hangerőbe... " KARTHAGO - Senkiföldjén (az 1984-es Senkiföldjén albumról) SLIPKNOT Slipknot (1999) "A legnagyobb kedvencem a mai napig. Egy haverom mutatta meg a suliban, és második hallgatásra fertőzött meg. Utána vicc nélkül egy hónapig csak az volt a discmanemben.
Nagy feró hunor attila nagy age
Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára. A benne lévő információk elavultak lehetnek. 2020. ápr 10. 17:22 Nagy Feró és fia, Hunor gondosan figyel a biztonságos távolságra. /Fotó: Facebook Őrbottyán — "Szóljon a rock, de maradj otthon" – énekli Nagy Feró (74) a Beatrice karanténdalában, de a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zenész a közösségi oldalán azt is megmutatta, miként kell a vészhelyzeti korlátozásoknak megfelelően italozni a szomszéddal, aki jelen esetben a fia, Nagy Hunor Attila (30), a Beatrice dobosa. A tréfásan komoly videóban apa és fia a telekhatáros kerítésnél pálinkázik, és közben folyamatosan mérőszalaggal ellenőrzik, hogy meglegyen köztük a kétméteres távolság. ( Minden a koronavírusról itt! ) – Na, tegye ide a poharát, én addig hátrébb megyek – magyarázza Feró, miközben maga is kupicát és pálinkásüveget emel ki a kertésznadrágjából. – Na, nézzen ide, itt a vakcina. Nálam mindig van pálinka, mert nagyon támad a vírus – magyarázza a nemzet csótánya, aki természetesen le is hajtja az orvosságot, szigorúan fertőtlenítés céljából!
- Nagy feró hunor attila nagy hotel
- Nagy feró hunor attila nagy teljes film
- Nyelvtan felmérőfüzet 2 osztály pdf full
- Magyar Nemzeti Múzeum, az ország első múzeuma » Közel és távol
- Nagy feró hunor attila nagy online
- A földi pokol ~TELJES FILM MAGYARUL — VIDEA`2014 [HD] - szdfgvd
- Beatrice barba negra track július 5 days
- Nagy feró hunor attila nagy age
Nagy feró hunor attila navy seal
Megszületett Nagy Feró unokája A hírről a Beatrice frontemberének kisebbik fia, Hunor számolt be a közösségi oldalán, ahol egy képet is mutatott a babáról. Mint kiderült, a kisfiú ma reggel jött a világra, és mindenki jól van. "Ma reggel megérkezett a kisfiam, Nimród Zalán! " - írta közös fotójuk mellett Nagy Feró fia. hirdetés hirdetés
1987-ben ismét újjáalakultak, majdnem a klasszikus felállásban. Az 1990-es évek elején, a Beatrice legsikeresebb korszakában Nagy Feró és Lugosi László mellett Zselencz László basszusgitáros, Pálmai Zoltán dobos, majd Brúger László ritmusgitáros volt tagja az együttesnek. 1992-ben Lugosi és Pálmai kilépése után a Vidám magyarok album készítésekor háromtagú volt a Beatrice. 1994-re csak Nagy Feró és Brúger maradtak, innen kellett újjászervezni a zenekart, amiben a régi társ Waszlavik László is részt vett egy ideig. Péter Zsolt és Székely Károly 1995-től 2003-ig alkották a gitárpárost. A Beatrice első albumán is doboló Hirlemann Bertalan 2002-ben tért vissza a zenekarba, és egészen 2010-ig maradt, amikor Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila lett az új ütős. A korábbi években már részt vett az együttes koncertjein állandó vendégként: ő dobolt, ha Hirleman Bertalan billentyűs hangszeren játszott. Laczik Ferenc basszusgitáros 1994 óta, Magasvári Viktor gitáros 2003 óta tagja a Beatricének. 2016-ban Tari Botond belépésével a Beatrice újra kvintett lett.