Fővárosi Közigazgatási És Munkaügyi Bíróság
- Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Munkaügyi ügyszak | Fővárosi Törvényszék
- Jogszerű
- Változott a közigazgatási és munkaügyi eljárások fórumrendszere – elérhetőek a tájékoztató anyagok | Magyarország Bíróságai
Munkaügyi perekben április 1-jétől első fokon az illetékes törvényszékek (mind a húsz), másodfokon fellebbezési eljárásban az ítélőtáblák, míg a felülvizsgálati eljárásban a Kúria járnak el. A munkaügyi bírósági ügyekben a jogi képviselet a jövőben sem lesz kötelező. Új rendelkezés, hogy a munkáltató felperes a pert kizárólag a munkavállaló alperes belföldi lakóhelye, ennek hiányában a belföldi tartózkodási helye szerinti bíróság előtt indíthatja meg. Az egész átalakítás a tavaly év végén elfogadott, az "Egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról" címet viselő – 78 jogszabályt módosító – igazságügyi salátatörvényen alapul. A Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett törvény feladta az elődje, Trócsányi László által szorgalmazott, szervezetileg is különálló közigazgatási bíráskodás koncepcióját. Más utat választott arra, hogy a közigazgatási perekben a kormány érvényesíteni tudja akaratát. Mint emlékezetes, már az előző ciklusban megpróbálkozott a kabinet a közigazgatási bíráskodás átszabásával, ennek lett az eredménye a 2018. január 1-től hatályos új közigazgatási perrendtartás, ám a 2016 decemberében kétharmad híján egyszerű többséggel elfogadott törvény legfontosabb szakaszai – például a közigazgatási felsőbíróság létrehozása – Áder János vétója nyomán elvéreztek az Alkotmánybíróságon.
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Munkaügyi ügyszak | Fővárosi Törvényszék
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek. Március 31-jével megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, a közigazgatási perekben április 1-jétől elsőfokon a Fővárosi, Budapest Környéki, Debreceni, Győri, Miskolci, Pécsi, Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek járnak el regionális illetékességgel. A Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességi körébe tartoznak azok az ügyek, amelyek korábban a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagos illetékességébe tartoztak. A közigazgatási bírósági ügyekben másodfokon fellebbezési, ill. felülvizsgálati eljárásban a Kúria jár el. Egyes bírósági ügyekben kizárólag a Kúria jár el. A munkaügyi bírósági ügyekben első fokon az illetékes törvényszékek, másodfokon fellebbezési eljárásban az ítélőtáblák, míg a felülvizsgálati eljárásban a Kúria jár el. Új rendelkezés, hogy a munkáltató felperes a pert kizárólag a munkavállaló (alperes) belföldi lakóhelye, ennek hiányában a belföldi tartózkodási helye szerinti bíróság előtt indíthatja meg.
Jogszerű
- Miért fáj a hátam közepe
- Nav üzemanyag fogyasztási norma 2019 4
- Érettségi feladatsorok 2009. október – középszint
- Hamarosan megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok | 24.hu
- Vámpírnaplók 5 évad 5 rész
- Keresés 🔎 galaxy s6 edge tok | Vásárolj online az eMAG.hu-n
- Vasvári vivien első férje orosz
- Kinek kell kamarai tagdíjat fizetni
- Index - Belföld - Megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok
- How to get to Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Közigazgatási Ügyszak in Budapest by Bus, Metro, Light Rail or Train | Moovit