Dr Dani Győző Orosháza Rendelés
- Budapesti rendelés - Dr. Gyomlai Győző főorvos
- Orvosi rendelő Orosháza, Lehel u. 15.
- Dr. László Elek Díj 2015 - dr. Dani Győző - YouTube
- Dr. Dani Győző
- Fetser János: Orosháza egészségügye (2000) - antikvarium.hu
Elmondta, hogy aláírásra vár az a jogszabálytervezet, amely címzetes főorvosi rangra emelné a 70, illetve 80 évet betöltött háziorvosokat. "Nem mesterség, hanem isteni elhivatottság a háziorvosok munkája. " Berszán Lajos Magyar Örökség díjas gyimesfelsőloki plébános, a zsűri tagja fogalmazott így, miközben számos saját, és édesanyja életéből ellesett példát hozott fel a gyimesi háziorvosok önzetlenségéről, áldozatkészségéről. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a díjazottak azt a több ezer orvost képviselik, akik tisztességgel, hittel, szeretettel végzik munkájukat, és több száz évre visszamenőleg a tanítóikat, a klasszikus gyógyítókat is megtestesítik. Daru Gábor programigazgató a pályázatot támogató Duna World Tekevízió képviseletében azt mondta, több sorozatot is vetítenek, ahol orvosok a főhősök. Sokan úgy gondolják, idealisztikus az a kép, melyet ezek a filmek sugároznak az orvoslásról, pedig az ajánlások alapján a valóság felülírja a filmekben sugárzott történeteket.
Budapesti rendelés - Dr. Gyomlai Győző főorvos
- Kor Kontroll Társaság - Átadták „Az év praxisa a Kárpát-medencében„ 2013-as díjait
- Baby care videos digitális bébiőr vélemények
- Szerelem és halál teljes film magyarul
- Vissza a szülőföldre – Ifj. dr. Dani Győző a kardiológiai szakág új vezetője | OrosCafé
- Cata tf 5250 aktív szénszűrő 5
- Dr. Dani Győző Id. Háziorvos, Orosháza
- Fetser János: Orosháza egészségügye (2000) - antikvarium.hu
- Március 15. a tévében | Desmond Wallace blogja
dr. László Elek Díj 2015 - dr. Dani Győző - YouTube