Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Makó
Rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén arányosan csökken a támogatás. A programhoz csatlakozás előfeltétele, hogy a nappali tagozaton tanuló diák a lakó, - vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán szolgáltatást kérőként nyilvántartásba vetesse magát június 15-től. Ehhez személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolásával kell a munkaviszony kezdete előtt a járási hivatalok foglalkoztatási osztályán jelentkeznie annak érdekében, hogy a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztrációja megtörténhessen. A munkáltatók a tervezett foglalkoztatás kezdetét megelőzően ugyanott nyújthatják be munkaerő-igényüket, amelyben meg kell határozniuk a foglalkoztatni kívánt létszámot, illetve a szakmát, a munkakört (foglalkoztatási területet) pedig megadhatják. A nyári diákmunkaprogram részleteiről a oldalon vagy a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain tájékozódhatnak az érdeklődők.
Csongrád megyei munkaügyi központ make money
- Encepur junior szuszpenziós injekció arabic
- E heti ötös lottó számok yeremenyek
- Calvin klein női melegítő szett
- Euronics Műszaki Webáruház
- Budapest, II. kerület, ingatlan, Lakás, Eladó | ingatlanbazar.hu
- ᐅ Nyitva tartások Makói Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége | Deák Ferenc utca 6, 6900 Makó
- Foglalkoztatási főosztályok és foglalkoztatási osztályok
- Veszprém megyei állás, munka | JOBINFO.HU
Főoldal - Mórahalom
Makói Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály Vezető: Bárdi László Cím: 6900 Makó, Deák Ferenc u. 6. Levélcím: 6900 Makó Deák Ferenc u. 6. Honlap: Telefon: 62/681-470 Fax: 62/681-471 E-mail: Ügyfélfogadás helye: Ügyfélfogadási idő: H: 8-17, K-CS: 8-16, P: 8-12
Tavaly pedig az agrárium és a vendéglátás területén a betanított munka volt a jellemző. A mintegy 1000 megyei tanuló a programban két típusú – önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott – diákmunkára jelentkezhet. Míg a diákok az előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak. Az önkormányzati diákmunkában a foglalkoztatók a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek lehetnek. Ebben a konstrukcióban a diákok havi munkabérének 100 százalékát fizeti meg az állam. A mezőgazdaság, turizmus és vendéglátás területén történő foglalkoztatás esetén pedig a munkabér 75 százaléka fedezhető a központi forrásból, amivel a kormány a koronavírus okozta nehézségek leküzdésében is segítheti a hazai vállalkozásokat. A támogatás alapja mindkét területen a minimálbér (167. 400 forint/hó), illetve a garantált bérminimum (219. 000 forint/hó). Így havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként 164 250 forint, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125 550 forint az állami támogatás összege.